Az már korábban is eszembe jutott, hogy az egész világon elterjedt vérfarkas-történetek, és a multik között lehet valamilyen összefüggés, és most úgy gondoltam, írok is erről. Mondtam már, hogy roppant nehéz bevezetőt írni? És nem is fizetnek érte eleget...
Először is foglalkozzunk egy kicsit…
Ez a második része a Shire-féle "viselkedési etikett"-ről szóló posztsorozatunknak, aminek első része itt olvasható. Tudom, tudom, Nyilvánvaló Kapitány, de tényleg nehéz ügy bevezetőt írni, aki próbálta már, az tudja (Aki meg nem, az Tuja?).
Ez is egy Shire-től átfordított értekezés lesz, ugyanúgy, mint az idegesítő kérdések, és ezt is hasonlóan, fejezetenként fogom kommentálni. Most is "így jelzem az átvett szöveget", ez a mostani viszont arról szól, hogy érdemes viselkedni egy multi ismerősünk jelenlétében. Illetve ez bizonyos…
Folytatom a megkezdett szappanoperát posztsorozatot, azokkal kérdésekkel, amiket bizonyos multik irritálónak tartanak. Az első, a második, és a harmadik része itt olvasható.
Mint az a címéből is látszik, ez egy posztsorozat harmadik része, épp ezért a Kedves Olvasót talán érdekelheti az első és a második rész is. Az eredeti szöveg pedig itt elolvasható, angolul. Akkor térjünk is a tárgyra.
Ez a második része a Shire tanácsairól szóló posztsorozatnak, aminek az előző része itt olvasható. Továbbra is az idegesítő kérdésekről lesz szó (Nem egyszerű ám bevezetőt írni...).
Shire egy másik multi, az oldala itt, vagy a linkeket tartalmazó oldaldobozban megtekinthető. Mivel szerintem nagyon hasznos és érdekes dolgokat ír, arra gondoltam, hogy kölcsönveszek és lefordítok belőle pár dolgot (Aztán kinyomtatod és beadod doktori disszertációnak. Utána belépsz egy pártba és…
Mint azt korábban már írtam, minden multi a lehetőségeihez mérten igyekszik elvegyülni a többségiek között, több kevesebb (általában több...) sikerrel. Ennek kivitelezése egyénenként - pontosabban rendszerenként - eltérő lehet, először a korlátolt lehetőségek, később pedig a választott módszer…
A többszörös személyiséggel élők jellemzően csoportokba rendezik az ismerőseiket (úgy tudom a többségiek is ezt teszik, bizonyos értelemben és bizonyos mértékben), és a továbbiakban erről lesz szó - csak egy kicsit bővebben.
A csoportosítás alapja a helyszín szokott lenni, azaz egy multi…