Először is fontosnak tartom leírni, hogy nincs megfelelő végzettségem, tehát csak a saját véleményemet fogom leírni a címben szereplő állapotról, ami tartalmazhat akár tévedéseket is. Na, most, hogy ezt letudtuk, rátérhetünk a lényegre.
Szerintem a testdiszmorfiás zavar, vagy diszmorfiás testséma-zavar (Body Dysmorphic Disorder, vagy BDD) hasonló állapot, mint az anorexia (anorexia nervosa), viszont az előbbi kevésbé veszélyes. Mindkettőnél torz testkép alakul ki, ami teljesen lefoglalja az illető gondolatait. Ez - azon kívül, hogy súlyos depressziót okozhat - kényszeres viselkedéshez is vezet, vagyis a normálisnál sokkal gyakrabban nézegetik magukat a tükörben - néha épp ellenkezőleg: pont, hogy kerülik a tükröket - esetleg mindenáron el akarják takarni a vélt hibájukat.
Szerintem az állapot fennállásában fontos szerepet játszik a jobboldali "parietal lobe" (sajnos nem tudom a magyar nevét), vagyis az agynak az a része, ami "kidolgozza" az épp aktuális testképet, ahogy a Guardian is írja. Végül is, ez felelős azért, hogy az illető "érezze" a saját testét, ami lehetővé tesz bizonyos - magától értetődőnek tűnő - dolgokat. Például ezért tudjuk, hogy épp milyen testhelyzetben vagyunk, a végtagjaink dimenzióit - hol van, milyen hosszú, milyen széles, stb - a magasságunkat, a súlyunkat, etc. Ezt az Olvasó is kipróbálhatja egyébként, ha ránéz egy viszonylag közel lévő tárgyra. Valószínűleg azonnal tudni fogja, hogy elérhető közelségben van-e az, amit kiszemelt magának, anélkül hogy kinyújtaná érte a kezét (Feltéve, hogy az nincs a hibahatáron belül, ugyanis az ujjak hegyével elérhető dolgoknál az agy tévedhet pozitív, vagy negatív irányban). Diszmorfia esetén viszont ez a "belső kép" torz, ezért az illető tévesen érzékeli saját magát (Kordon is így lehet ezzel. Talán meg kéne vizsgálni a parietal lobeját...). Anorexiások kövérebbnek érzik magukat, mint amilyenek a valóságban, a diszmorfiások pedig egy bizonyos testi hibát észlelnek, ami nem is létezik.
A téves érzékelést alapvetően kétfelé lehet osztani. Az enyhébb változatánál az agy rendesen meg tudja különböztetni a testtől jövő információkat, a szemekből érkezőtől - vagyis az illető normálisan látja saját magát - de mást érzékel. Viszont a test visszajelzései prioritást élveznek a vizuális ingerekkel szemben, tehát el is nyomják azokat, és ez utóbbi okozza az egész problémát. Súlyosabb eseteknél már össze is keveredik a kettő, és ilyenkor az illető azt is látja, amit érez.
A másik változatánál csak pszichológiai okok miatt jön létre ez az állapot. Ilyenkor az agy "mechanikailag" normálisan működik, de a tudatos gondolkodás képes azt "felülírni", ezért az illető úgy gondolja, hogy valamilyen testi hibával rendelkezik (A parietal lobe másfajta rendellenességénél ez lehet pozitív is, de arról majd egy másik posztban szeretnék írni). Az utóbbit tekinthetjük akár szubjektívnek is, mert abban az esetben a "testi hiba" valamilyen szinten az illető saját véleménye, míg az előbbi objektív (a személy úgy is látja vagy érzékeli, ahogy gondolja). Más kifejezéssel élve: ez pszichológiai okokra vezethető vissza - sokszor gyerekkori bántalmazás okozza - és mindenféleképp "szerzett", míg az első elvileg lehet születési rendellenesség is. A kényszerképzetes (tehát a pszichológiai) típusnál az is meglepő lehet, hogy a férfiak körében ugyanolyan gyakori, mint a nőknél, és a világ népességének 1-2 százalékát érinti. A leggyakrabban kifogásolt területek a következők:
- Bőr (73%)
- Haj (53%)
- Orr (37%)
- Testsúly (22%)
- Mell (21%)
- Szem (20%)
- Fogak (20%)
- Comb (20%)
- Lábak (18%)
Multiknál ez is egy kicsit más. Náluk az alterek nagyon gyorsan képesek alkalmazkodni a testhez (főleg azok, akik gyakran irányítják), így ez nem is szokott gondot okozni. Bizonyos esetekben viszont előfordulhat, hogy a test "igazodik" az alterhez, már amennyire képes az ilyesmire. Ilyenkor előfordulhatnak hasonló problémák, vagyis a "belső testkép" az alteré lesz, ami nem feltétlenül illik a testhez. Tudtommal ez nem szokott tipikus diszmorfiás tüneteket okozni, viszont koordinációs zavarokat annál inkább.
