A cirkadián ritmust biztos mindenki ismeri, legalább tapasztalatból. Ez szabályozza az alvás-ébrenlét időszakot, és ez teszi lehetővé, hogy az ember mindig nagyjából ugyanakkor legyen álmos, és meghatározott időpontban ébredjen fel. Ugyanez az állatoknál is működik, és náluk is hasonló szerepet tölt be. Ugyanez a test sok más funkcióját is szabályozza, amit valószínűleg mindenki tapasztalt már saját magán. Például a reakcióidő az ébrenléti szakasz második harmadának eleje felé a legjobb, az izomteljesítmény a közepe felé éri el a tetőpontot, és a vérnyomás a vége felé a legmagasabb. Egyébként az utóbbi kettő a testhőmérsékletet is megemeli egy kicsit. A koncentrációs készség viszont már az első harmad közepe felé eléri a normális szintet.
   Az alvásidőszak kezdete felé a test elkezd felkészülni a pihenésre, ezért a testhőmérséklet és a vérnyomás csökken, a koncentrációs készség romlik, és általános álmosságérzet jelenik meg. Ezek miatt az ember (majdnem) azonnal elalszik, ha a megfelelő időben fekszik le. Legalábbis ideális esetben. Az egyéb tényezők (stressz, zaj, fény, stb) természetesen hatással vannak az alvás kezdetére, minőségére, és a mennyiségére is.

   Ezt a filmet már vártam egy ideje és most, hogy megnéztem eszembe jutott néhány dolog amiről szeretnék írni egy kicsit. Fontos eseményekről is lesz szó, ezért aki nem szeretné előre tudni ezeket, az szerintem ne olvasson tovább! Szóval...

   Feltételezem, hogy a blog iránt hirtelen megugró érdeklődést a címben említett film megjelenése okozta, ezért foglalkozom vele egy kicsit. Egyelőre csak belenéztem a filmbe (angolul) és elolvastam, hogy miről szól (szintén angolul), ezért csak néhány kulcskérdésre szeretnék röviden válaszolni. Egyébként nagyon "örülök" annak, hogy a multit most is gyilkosként ábrázolják, de már kezdem megszokni. (Nincs itt gond! Minket gyilkosnak, a politikusokat korruptnak, a fogorvosokat szadistának, az ügyvédeket meg gátlástalannak szokták ábrázolni. A prostik meg állandóan rágóznak...) Aki még nem látta a filmet, és nem akarja, hogy lelőjem a poént, ne olvassa tovább! - Spolier alert! - Szóltam...

   Ez időnként elő szokott jönni a közbeszédben, és nem csak külföldön, ezért mi is foglalkozunk vele egy kicsit. Mivel nem vagyok se bíró, se ügyvéd (Bűnöző viszont igen, mert húst eszel, és bizonyos sötétzöldek szerint az közreműködés egy bűncselekmény végrehajtásában. - Szerintük azt az állatot azért kellett megölni, hogy például Te ehess belőle. - Csak azt tudnám, hogy akkor miért nem mennek a kib****tt állatkertbe és tartóztatják le mondjuk a tigrist? Mert a nyomozás könnyen az oroszlánhoz vezetne, aki arra használta a ... befolyását, hogy leállítsa az egészet, mert a kajmánok és a hiénák már alig várják, hogy elmozdíthassák a helyéről. A zebrák meg fajgyűlölőnek tartják, de őket senki sem kérdezte...) az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó kijelentéseimhez mindig hozzá kell majd képzelni, hogy "úgy tudom", mert nem akarok biztosra állítani valamit, amiben nem vagyok egészen biztos. Viszont ugyanazt a kifejezést olvasni körülbelül minden harmadik mondatnál idegesítő lenne. (Pedig ezt hívják makroökonómiai szószaporításnak a politikában, és előszeretettel használják is azok, akik meglehetősen ... jártasak benne. Nem mintha én az lennék, ha már így szóba került, csak gondoltam most adódott egy jó lehetőség, hogy felhívjam a figyelmet erre a meglehetősen ... zavaró, és megtévesztő gyakorlatra! Ha közelebbről megvizsgálunk egy ilyen szöveget, és kihúzzuk belőle a töltelékbeszédet ottmarad előttünk a lényeg, ami ebben az esetben az, hogy "Menj a p***ába Sithis!" Azt mondták! Nem mintha bárki is ilyet mondana nekem, mert nem szoktam alapos indokot szolgáltatni az ilyen ... elítélendő viselkedésre. Meg alaptalant sem. Egyébként is, szerintem a céltalan káromkodás az alacsony intelligencia jele, ezért nem is vetek be ilyen ... kétes hírű eszközöket. Továbbá ...) Az amerikai kifejezéseket az eredeti, angol nevükön fogom használni, de mindegyiket lefordítom (translate), amikor először előkerülnek. Most akár neki is kezdhetnénk, nem?

   Véletlenül találtam, aztán elkezdtem nézni a címben szereplő sorozatot, és általában jó véleménnyel vagyok róla. Szerintem érdemes megnézni. - Magyar szinkronnal is megtaláltam, ha az kell valakinek. Mondjuk én angolul nézem, angol oldalon. - Ennél a sorozatnál az a helyzet állt elő, hogy Debrához - a másodlagos szereplőhöz - nagyon kötődöm, Dexterhez - a főszereplőhöz - már kevésbé, emiatt főként Deb miatt nézem. Egyébként a sorozatban rengeteget káromkodnak (főleg Deb, akinek az az egyik karakter-tulajdonsága, hogy "mocskos szája van"), szóval azoknak, akiket zavar az ilyesmi, szerintem ez a sorozat nem fog tetszeni. - Belenéztem a magyar verzióba, és ott is káromkodnak. (Legalább hiteles a fordítás.) Emiatt viszont előfordulhat, hogy én is használni fogok "bizonyos szavakat" a posztban. (Biztos vagyok benne, hogy csak csak idézni fogod őket, mert nálunk főleg Volsung szokott káromkodni. Ő viszont legalább annyira, mint Deb.) (F**k you very much! ... mondaná Deb.) - Most szólok, hogy az, aki nem szereti előre tudni az eseményeket innentől ne olvasson tovább, mert az engem érdeklő dolgokról csak akkor tudok írni, ha a cselekményt is nyíltan elemzem! Na akkor! És még annyit, hogy nagyon érzékeny vagyok erre a témára, de ennek ellenére is - Vagy éppen ezért? - igyekszem beleírni ebbe a posztba az érzéseimet is. Lehet, hogy most sokkal inkább valós személynek fogok látszani, mint eddig bármikor, szóval az itt szokásos hideg tárgyilagosságom most nem biztos, hogy érezhető lesz.

   Észrevettem, hogy a köznyelv gyakran keveri ezeket a fogalmakat (Ahogy a gazdasági bevándorlót is hajlamosak összemosni a menekülttel. Az emberek szeretnek egyszerűsíteni.), ezért úgy döntöttem, megpróbálok eligazítást nyújtani a kérdésben. Akkor kezdhetjük is, nem?

   Először is pár szó az introvertáltakról (a továbbiakban csak "intro"): ők azok, akiket "visszahúzódóként" szoktak meghatározni. Egy intro jobb megfigyelőképességgel rendelkezik extrovertált ("extro") társainál, ami könnyen túlterhelheti az agyát, és emiatt minél több időt tölt nagyobb társaságban - vagy csak egy idegen személy társaságában - annál jobban elfárad. Gyakorlatilag az agyuk több információt dolgoz fel, mint az extroké, és emiatt az introk részletesebb megfigyeléseket végeznek. Ez utóbbi egyébként is alaptulajdonságuk, tehát szeretik először "felmérni a terepet", és csak utána részt venni egy adott tevékenységben. Ugyanígy beszélgetés közben is hosszabb időt töltenek a mondanivalójuk átgondolásával, mint az extrok, és jobban is figyelnek a részletekre. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az agyuk sokkal több információt értékel fontosnak (a lényegtelen dolgokat szortírozza, ezért a személy nem is fog tudni azokról), viszont a "fölösleges" tevékenység ugyanúgy fárasztja, mint a "lényeges". Extrok is biztosan találkoztak már a jelenséggel, amikor egyszerre sok új dolgot akartak megjegyezni, vagy megtanulni; már csak azért is, mert számukra a "csendesebb" elfoglaltságok kevésbé érdekesek, mint a személyek.

   Most jött az ötlet, hogy írhatnék róla is egy kicsit, a személyiségi jogokat a legteljesebb mértékig tiszteletben tartva persze! (Az övéit, vagy a sajátjaidat?) Azért is érdekes a téma, mert utólag már sok minden világos, amit akkor még nem vettem - nem is vehettem - észre.

   Talán kezdhetném az elejétől. Gimnázium első évfolyamában ismertem, egy évig. Majdnem azonnal felkeltette az érdeklődésemet a személyisége, amivel akkor még nem tudtam mit kezdeni. Most már tudom, hogy azt a kötődést éreztem, amit csak olyanok tudnak kiváltani, akiknek az alapszemélyisége ugyanolyan, mint az enyém. Vele is történtek kemény dolgok, már addigra is, csak ő egyben tudott maradni. - Velem ellentétben, aminek elsősorban ő az oka, de ezt most nem feszegetném, mert nem akarom bántani. - Ráadásul az ő életében a "nagy fordulat" már sokkal korábban megvolt, és - gondolom - emiatt az ő "vele született képességei" már akkor is aktívak voltak, és nagyon is tudta használni őket. Nálam viszont "a szétválás" csak egy, vagy két évvel korábban következett be, így az én "eszközeim" még nem működtek tökéletesen. (Arról már nem is beszélve, hogy az a "szétválás" rendesen legyengítette őket. Nálad is, és Volsungnál akkor még Shadow is.) Igen. Ehhez még hozzávehetjük azt is, hogy Volsung akkor még sokkal aktívabb szerepet vállalt a mindennapi életünkben, és ő nem épp az együttérzésről híres, és innen már sejthető, hogy merre haladunk.

   Elnézést, hogy mostanában nem sokat írtam (Ez politikusról magyarra fordítva azt jelenti, hogy semennyit.) csak nagyon el vagyok foglalva mostanában. Majd igyekszem leírni, hogy miért, ha lesz egy kis időm, de addig is, ha valakit érdekel valami, itt megkérdezheti.

   Mivel épp senki sem kérdez semmit (és most, kivételesen nem írok kib@szott jó könyveket a modern, magyar baloldalról), bedobom ezt a témát, aztán meglátjuk milyen lesz a fogadtatása. Akkor térjünk is a tárgyra:
   Úgy vettem észre, az - bizonyos értelemben, és bizonyos mértékig - jelzi az egyén személyiségét, hogy olvasás, filmnézés, etc. közben melyik karakterrel tud együtt érezni, kivel azonosítja magát, vagyis kivel érez hasonlóságot. Nem mellesleg ez egy fontos szempont a néző, olvasó, ilyesmi érdeklődésének fenntartásában is, mert ha nem tud olyan karaktert választani magának akivel "törődhet", viszonylag hamar érdektelenné is válik számára az egész történet. Vannak olyanok, akik így is végignézik, vagy olvassák, ha már elkezdték, de azt már fárasztónak élik meg, és csak egyfajta elhatározásból csinálják. Vagyis "méltóképp" akarják befejezni azt, amit elkezdtek. (Ugyanez jelen van a politikában is, egyébként. Ott is kell egy olyan párt, vagy személy a választónak, akivel azonosságot tud érezni, és egyet is tud érteni vele. Ha ez nincs, elveszíti az érdeklődését a politika iránt, és kialakul az apátia. És King mellébeszél. Már megint...) Értem, vissza az eredeti témára!

   Sithis azt mondja, hogy az ön - vagy mások általi - jellemzéssel szemben, sokkal könnyebb azáltal "képet alkotni valakiről", hogy olvassuk a gondolatait valamilyen témában. Egyszerűen azért, mert egy beszámoló szükségszerűen torzít, akár pozitív, akár negatív irányba. (Igaza van a Sithisnek! Igen!) Szóval az alábbiakban le fogja írni, hogy szerinte mit rontottak el a Heroes forgatókönyvírói, arra alapozva, hogy mi is szeretünk írogatni. Mivel kellemetlen lenne egy teljesen lila szöveget olvasni, most kivételesen ő használja majd ezt a színt, és magamat váltom át lilára, ha beleszólok valamibe. Innentől kezdve olyanok, akik még nem látták a sorozatot, de szeretnék megnézni, és nem akarnak előre tudni a fontosabb eseményekről, szerintem ne olvassák tovább a posztot.