Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Disszociatív identitás

Milyen multiplex személyiséggel létezni?

Dexter (sorozat)

2016. január 07. 09:00 - King of Shadows

   Véletlenül találtam, aztán elkezdtem nézni a címben szereplő sorozatot, és általában jó véleménnyel vagyok róla. Szerintem érdemes megnézni. - Magyar szinkronnal is megtaláltam, ha az kell valakinek. Mondjuk én angolul nézem, angol oldalon. - Ennél a sorozatnál az a helyzet állt elő, hogy Debrához - a másodlagos szereplőhöz - nagyon kötődöm, Dexterhez - a főszereplőhöz - már kevésbé, emiatt főként Deb miatt nézem. Egyébként a sorozatban rengeteget káromkodnak (főleg Deb, akinek az az egyik karakter-tulajdonsága, hogy "mocskos szája van"), szóval azoknak, akiket zavar az ilyesmi, szerintem ez a sorozat nem fog tetszeni. - Belenéztem a magyar verzióba, és ott is káromkodnak. (Legalább hiteles a fordítás.) Emiatt viszont előfordulhat, hogy én is használni fogok "bizonyos szavakat" a posztban. (Biztos vagyok benne, hogy csak csak idézni fogod őket, mert nálunk főleg Volsung szokott káromkodni. Ő viszont legalább annyira, mint Deb.) (F**k you very much! ... mondaná Deb.) - Most szólok, hogy az, aki nem szereti előre tudni az eseményeket innentől ne olvasson tovább, mert az engem érdeklő dolgokról csak akkor tudok írni, ha a cselekményt is nyíltan elemzem! Na akkor! És még annyit, hogy nagyon érzékeny vagyok erre a témára, de ennek ellenére is - Vagy éppen ezért? - igyekszem beleírni ebbe a posztba az érzéseimet is. Lehet, hogy most sokkal inkább valós személynek fogok látszani, mint eddig bármikor, szóval az itt szokásos hideg tárgyilagosságom most nem biztos, hogy érezhető lesz.

   Elsőre furcsának találtam, hogy pont Debrát kedvelem, aki nem multi, de aztán rájöttem, hogy mi okozza. (Például az, hogy a színésznő, aki játssza nagyon introvertált. Annyira, hogy mindenkit kitiltott az esküvőjéről - még a két családot is - mert "Az csak rá és a férjére tartozik!") Deb sok szempontból gyakorlatilag olyan, mintha magamat látnám, csak ő "egyben marad". Az első évadban komoly önbizalomhiánya van és nagyon érzékeny, de kifelé igyekszik minél keményebbnek látszani - Később, amikor már komoly lelki sérülések érik ez sokkal hangsúlyosabb lesz. - ugyanakkor arany szíve van, és mindig igyekszik odafigyelni másokra. Gyakran még akkor is, ha emiatt le kell mondania valamiről, amit nagyon szeretne, vagy komoly kockázatot kell vállalnia másokért. És ő is nagyon szigorú saját magával szemben, ami gyakran öngyűlöletben fejeződik ki, főleg az utolsó évadban, amikor nagyon felkavarodik az élete. Még egy fontos észrevételem a karakterfejlődésével kapcsolatban, hogy az első évadban még egy mosolygós, vidám, fiatal nő, a továbbiakban viszont egy kemény, és kicsit goromba hölgy lesz belőle, de az alapszemélyisége nem változik semmit. A saját példámon tudom, hogy ebből a szempontból a műsor nagyon jól ábrázolja a PTSD okozta személyiségfejlődést. Már amennyire ez a műfaj lehetővé teszi ezt.

   A második évadban komoly PTSD-je van (okkal), amitől ugyanolyan viselkedést vesz fel, amilyet mi szoktunk, rendszerszinten értve. Például alig lehet kirobbantani a lakásból (Pontosabban Dex lakásából, mert nem mer egyedül élni), állandóan edz, nem érzi biztonságban magát ha egyedül van, ezért mindig beakasztja az ajtó láncát (ezzel gyakorlatilag kizárja Dexet a saját lakásából), nem tud aludni (Rosszakat álmodik, és ezzel Dexet sem hagyja aludni. Akkor meg le sem mer feküdni, ha egyedül van a lakásban.), és bizalmatlan lesz ismeretlenekkel szemben (erre is komoly oka van, erről majd később). Eddig gyakorlatilag olyan, mintha magamat látnám. Kicsit később látszik, hogy agresszív is lett (valakinek reflexből betöri az orrát, mert az illető figyelmeztetés nélkül megérinti a vállát), a második részben meg földhöz vág egy tizenöt év körüli srácot, aki összefirkálta a rendőrautóját (Aztán már agyon is akarja lőni, és meg is tenné, ha a partnere nem szólna rá időben.) Ez utóbbiak meg tipikusan Volsungra jellemzőek. (Azt leszámítva, hogy én sosem hadonásztam lőfegyverrel, és nincs is fegyverem! Ettől még Debrának igaza volt abban a jelenetben...) A disszociáció általában azért is jön létre, hogy a rossz emlékeket "félre lehessen tenni" egy alterhez, amihez az alter gyakran alkalmazkodik is. A folyamat eltarthat egy darabig, de az eredmény majdnem mindig ugyanaz lesz. Néha meg egy már meglévő alterhez kerülnek bizonyos emlékek, ami lényegében ugyanoda vezet, tehát feltételezem, hogy én is olyan lettem volna a többiek nélkül.

   A sorozat első évadában Dex, Debra - mindkettő a rendőrségnél dolgozik - és a kollégáik az "Ice Truck Killer" (Jégkocsis?) nevű sorozatgyilkos után nyomoznak, aki "Rudy" álnéven összejön Debrával, akit el is jegyez az évad végén. Aztán még aznap este elrabolja. Utána elviszi egy garázsba, ahol levetkőzteti meztelenre - (Majdnem, Jen ugyanis nem meztelen. Van rajta pánt nélküli melltartó, és "lent" sincs teljesen ruha nélkül.) Sithisnek feltűnnek az apró részletek. Később sokkal több ilyen logikai ugrás is lesz, és azokat is észrevette. - lekötözi egy asztalra, és megpróbálja megölni, ami majdnem sikerül is neki. - A terv szerint fel is darabolná utána, csak arra már nem kerül sor. - Innentől igazán együtt tudtam érezni Debrával, akit Jennifer Carpenter - azt hiszem a továbbiakban csak Jenny, vagy Jen lesz, mert az rövidebb - nagyon jól alakít.

   Szóval Debrát gyakorlatilag elárulja valaki, akit nagyon szeretett, onnan támadták meg - szó szerint - ahonnan egyáltalán nem számított rá, az illető összetörte a büszkeségét, és teljesen elvette az önbecsülését. Utána Deb együtt él azzal, hogy nem is ő tetszett valakinek, hanem csak az, amit biztosítani tudott (információ), hogy nem tudta megvédeni magát, és hogy mások segítségére volt szorulva (ami nagyon rosszul esik egy olyan személynek, aki mindig erősnek akarja mutatni magát). Emiatt rendőrként is haszontalannak érzi magát, pedig kislánykora óta azt a munkát szerette volna végezni, ráadásul a sajtó lehozza, hogy eljegyezte a Jégkocsis, és utána mindenki ezt emlegeti neki egy ideig (Például "Jégkocsisnének" szólítják). Ráadásul senki sem segít neki, pedig látják, hogy nincs jól! (Ez ismerős helyzet, mert a PTSD-t nem szokták észrevenni, ahogy a disszociációt sem, és az előbbiből gyakran következik az utóbbi. Illetve a tüneteket látják, de nem tudják, hogy pontosan mit látnak...) A bátyja még ki is akarja dobni a lakásból, mert Deb idegesíti. Gondolom innentől már nem is meglepő, hogy ennyire együtt tudok érezni vele. Meg az sem, hogy azt a pszichopata Dextert különösebben nem kedvelem.

   Sok rossz dolog után, az utolsó évad elejére Deb teljesen kikészül, amit meg is tudok érteni. Aztán gyakorlatilag elveszíti a maradék családját is, és érzelmileg teljesen egyedül marad. - Fizikailag csak azért nem, mert meghal mielőtt a többiek elköltöznének Argentínába. - Számomra az évad egyik leghatásosabb jelenete, amikor Dex, Hannah, és Harrison ül egy asztalnál Deb lakásában, és az utóbbi az ajtóból nézi őket. Nagyon "átjön" azon a jeleneten, hogy Deb úgy érzi, ő már nem tartozik a családhoz, és ez különösebben nem is zavarja a többieket. - Dex végül odahívja az asztalhoz, de az már nem az igazi. - Mindez azok után történik, hogy Deb a lakásába fogadta Hannaht, akit gyilkosságért köröznek, és aki egyszer már megpróbálta megölni! Mellesleg azután, hogy Deb teljesen egyedül megmentette Hannaht, akit Dex miatt elraboltak. Hannah "természetesen" azt sem köszönte meg, ahogy azt is magától értetődőnek veszi, hogy Deb gyakorlatilag bűncselekményt követ el érte azzal, hogy elrejti a lakásában. Ha még azt is hozzávesszük, hogy Deb rendőr volt, és vissza szeretne menni oda - később vissza is megy - már elég jól érezhető, hogy mennyit "ad" másoknak, és csak rosszat kap cserébe. Arról már nem is beszélve, hogy a terv szerint Dexterék el akarnak húzni egy idegen országba, Debrát meg ott akarják hagyni a múltjával, amit egész hátralévő életében titokban kellene tartania.

   Egyébként Jenny igazán bele tudja élni magát a szerepébe. Például annyira, hogy teljesen kiborul, amikor lelövi LaGuertát. (A szereplők azt mondták arról, hogy a forgatókönyv csak a lövésig volt, és amit Jen utána csinál, az már teljesen igazi.) Jennel kapcsolatban még azt is észrevettem, hogy akik genetikailag hasonlóak hozzám, azok sok mindenkiből visszatetszést váltanak ki. Legalábbis Jen nagyjából úgy néz ki, mint én, csak ellenkező nemű kiadásban. Ő is vékony, hosszúak az ujjai, nagy mozgásigénye van, ő is sokat edz (Ez a nagy mozgásigényből logikusan következik. Például...), nagyon érzékeny, kicsit ügyetlen, szétszórt, és neki is visszahúzódó, játékosan gonosz személyisége van. Emiatt a neten kapja is sokfelől, hogy "Úgy undorító, ahogy van!", meg a "Legszívesebben bevernék a pofáját, amikor elkezd grimaszolni!". Gondolom emiatt is vesz fel egy merev, kicsit mogorva szerepet, és zárkózik be élő közönség előtt. (Meg azért is, mert ő sem szeret közönség előtt beszélni. Mondjuk ez érthető is az előbbiek miatt.) Például az egyik Comic Conon látványosan elmerül a gondolataiban (0:41-nél), aztán "megijed", amikor ő (Deb) kerül szóba, és "Mi az? Mi van?" fejjel nézelődni kezd.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://disszociatividentitaszavar.blog.hu/api/trackback/id/tr88249900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása