Most egy olyan jelenségről fogok írni, amiről nagy valószínűséggel mindenki hallott már korábban. A fantom végtag szindróma (amputációs neuroma fájdalom, phantom limb syndrome), amputálás (vagy egy testrész más okok miatti elveszítése) után alakulhat ki, bizonyos személyeknél. Ezt a jelenséget is a parietal lobe működési rendellenessége okozza (illetve az eredetileg normális tevékenysége rendellenessé válik a megváltozott körülményeknek köszönhetően). Egyszerűen idő kell neki, amíg a belső testkép alkalmazkodik az új helyzethez, és az átmeneti időszakban a már hiányzó végtag továbbra is "nyilvántartásban marad".
Azok, akiknek húzták már ki legalább egy fogát, meg tudják állapítani az agyuk ilyesmire adott várható reakcióját. Ugyanis a "fantom végtag" lehet bármilyen testrész - ahogy feljebb is írtam - például egy fog is. Ez okozza, hogy bizonyos személyeknek a hiányzó fogai időnként tudnak fájni - nekem is - ahogy bizonyos esetekben a foghúzást is érzik utólag (érzik, hogy "kihúzzák" a már hiányzó fogat). Ilyenkor a végtagtól érkező utolsó jelzések "meg szoktak maradni" az agyban, tehát kar vagy láb esetén az a sérülés, ami okot adott az amputációra, fogak esetében meg az, amiért ki kellett húzni őket. De egy elveszített szem is képes például "könnyezni", vagy "látni" bizonyos dolgokat (általában csak színes alakzatokat és foltokat). Az agy tudatos része viszont képes azonnal alkalmazkodni, tehát az illető tudja, hogy az adott végtag már nincs meg, és ezért nem is érezhet semmit.
Kevésbé ismert jelenség a test integritás identitás zavar (body integrity identity disorder, BIID), amikor az előbbi fordítottja történik. Tehát a "test egészben van", viszont a testképből hiányzik valami, és emiatt az illető nem érzi a sajátjának a hiányzó végtagot (fogat, szemet, etc). Mivel ez sem érinti az agy tudatos részét, az illető pontosan tudja, hogy az érintett testrész az övé, és érzi is azt, viszont az ember (ahogy más élőlények is) elsődlegesen a testkép alapján kapja az információt saját magáról, tehát a "mostoha" végtag visszajelzéseit "tolakodónak", és "zavarónak" érzi. Ez utóbbi miatt szeretné azt amputáltatni (vagy egyéb, durvább módszerekkel megszabadulni tőle, ha az orvosi út nem járható), és azt a pontot is meg tudja mutatni, ahol az érzékelési zavar kezdődik (vagyis az érzékelési határt).
Megint csak az előbbi fordítottja a fantom extra végtag (phantom extra limb, supernumerary phantom limb), amikor a testképben egy "fölösleges" végtag jelenik meg, ami nem is létezik. Ugyanúgy, mint az előzőeknél, ez nincs hatással a tudatos gondolkodásra, tehát az illető tudja, hogy a "szellemtestrész" nincs ott, viszont érzi - bizonyos esetekben még látja is - ahogy a saját, létező testét is. Az "új" végtag egyébként ugyanarra képes, amire a már meglévők is, azzal a különbséggel, hogy a "testetlensége" miatt nem tud érdemi interakcióba lépni a környezetével. Ennek ellenére is képes például fogni, csak minden "túl nehéz" neki, ezért képtelen megmozdítani bármit is, de az elvárható visszajelzést "beküldi" az agynak.
Disszociatív személyiségnél egy alter nem feltétlenül ember, de a testkép akkor is normális szokott maradni, amikor ő irányít. Ritka esetekben viszont a sajátját használja, ami okozhat akár extra végtag szindrómát is. Olyankor az is megtörténhet, hogy az alter igazodik a téves belső képhez (tehát bizonyos extra végtagoknál "ellensúlyoz" a két lábon járáshoz, ami enyhén szólva is furcsa testtartást okozhat). Vagy megpróbál normálisan megjelenni, ami viszont szédüléssel járhat.
