Ez, mint az a nevéből már sejthető egy olyan mentális betegséget jelöl, aminek hatása alatt az érintet személy azt hiszi, hogy halott, emiatt is szokták angolul sétáló hulla szindrómának (walking corpse syndrome) nevezni. A másik neve, a Cotard szindróma (Cotard's syndrome or Cotard delusion) a felfedezője, Jules Cotard (1840 - 1889) után használatos. Cotard egy francia neurológus (ideggyógyász) volt, és 1880-ban írta le ezt a betegséget.

   Ezt a ritka állapotot az agy (akár fertőzés, akár fizikai behatás miatti) sérülése válthatja ki, aminek eredményeképp a személy képtelen normálisan érzékelni a saját testét - beleértve a fájdalmat is -, ez pedig visszahat a személyiségére is. Elsősorban tévképzetek jelennek meg, például teljes mértékben meg lesz róla győződve, hogy ő halott, vagy "csak" nincs lelke, vére, bizonyos szervei, másodsorban viszont különféle hallucinációk is felléphetnek. Például szaglási (phantosmia), azaz rothadó hús szagát érzi, amit ő a saját szagának tud be, érzési, és észlelési, vagyis hulla szürkének látja saját magát, stb.

   Ez az állapot könnyen veszélyessé is válhat, ha azt tekintjük, hogy az esetek körülbelül felénél a beteg teljes mértékben meg van győződve róla, hogy halhatatlan. Ez utóbbit ne keverjük össze azzal, hogy "elpusztíthatatlan", mert két, teljesen különböző fogalomról van szó. Azt tudják, hogy a testet, amit használnak meg lehet rongálni, akár annyira is, hogy működésképtelenné váljon, ezt megértik és el is fogadják, azt viszont már nem, hogy indirekt okok miatt is meg tudnának halni. Vagyis azt gondolják a mérgezés, vagy a betegségek nem hatnak rájuk, nem tudnak éhen, vagy szomjan halni, esetleg elvérezni sem (ha azt hiszik nincs vérük). Ez a meggyőződésük oda vezethető vissza, hogy egyszer már meghaltak, tehát annál "halottabbak" már nem nagyon lehetnének.

   Többszörös személyiség esetén előfordulhatnak "halott" alterek is, de az nagyon ritka. Viszont némelyik élő példányon megfigyelhetőek hasonló tünetek, főleg - de nem kizárólag - az agresszív típusúakon.