Mint azt egy korábbi posztban megígértem, ezzel a témával egy kicsit részletesebben is foglalkozok. Ennek az a lényege, hogy a host kivetíti egy - vagy több - alterjét a külső világra, gyakorlatilag egy szándékosan előidézett hallucinációt hozva így létre. Ez is - mint majdnem minden disszociatív képesség - megtanulható, de a legtöbb multi nem sajátítja el, a nyilvánvaló hátrányai miatt (én úgy-ahogy meg tudom csinálni, de erről majd később). Egyrészt a vetítés elengedhetetlen feltétele a közvetlen kapcsolat host és alter között, ami már önmagában is lehetővé teszi a villámgyors belső kommunikációt, másrészt meg a projekció hallucinációt eredményez, méghozzá a durvább fajtából.

   A kivetített alter természetesen nem manifesztálódik egy valódi, mindenki által érzékelhető testben, tehát a beszélgetés kívülről úgy néz ki, mintha az illető a Láthatatlan Emberrel folytatna eszmecserét. A kép elvonhatja a host figyelmét fontosabb dolgokról (meg a hang, ilyenkor ugyanis azt is kívülről fogja hallani) és útban is lehet (ne felejtse el a kedves Olvasó, hogy ilyenkor egy valódi személy látszik, tehát nem könnyű csak úgy "átgyalogolni rajta"). Ilyenkor a test is feleslegesen pazarolja a levegőt, a beszédtől folyadékot veszít, amit később pótolni kell, arról nem is beszélve, hogy a hangszálakat is ok nélkül kell igénybe venni.

   Ezt a kommunikációs metódust a United States of Tara című sorozatban láthatjuk a főszereplőtől, tehát ez nem pontatlanság. Tara nagyon hiteles képet tud alkotni, azt sem vitatom, hogy ezt meg lehet csinálni, amennyiben elég gyakorlás van a host mögött. Ahogy korábban már írtam, én is meg tudom csinálni (most próbáltam ki), de messze nem olyan jól, mint Tara a filmen. Nálam a kép torz, elmosódott lesz, a hanggal is gondok adódnak, és nagyon megterhelő (ez utóbbi a legfontosabb) is. Öt percig tudtam fenntartani, de utána már annyira szédültem, hogy kénytelen voltam megszüntetni.

   Zárszóként talán még annyit erről a témáról, hogy meg lehet ezt csinálni, de nem sok értelmét látom.