Kezdjük is egy szolgálati közleménnyel: erről viszonylag keveset tudok, ezért csak a saját véleményemet fogom leírni ide és - szerintem legalábbis - az sem lesz túl sok. Gondoltam sokkal egyszerűbb lesz ezt egyszer leszögezni még az elején, mint mindenhez odaírni hogy "szerintem", meg "én úgy gondolom". Most, hogy ezt letudtuk (és helyretettük az OCD-det is) akár rá is térhetünk a témára!
A címben szereplő Obsessive–Compulsive Disorder (OCD, "kényszeresség" ha úgy jobban tetszik) és Obsessive–Compulsive Personality Disorder (OCPD) egyáltalán nem ugyanaz. Egészen pontosan az OCD egy neurológiai, az OCPD pedig egy személyiségzavar (Ahoy! Kap'tány...) ezért érdemes megkülönböztetni őket. Az elsővel viszonylag gyakran találkozhatunk az angol köznyelvben is, ami bizonyos tüneteit azonosítja egyébként teljesen hétköznapi tevékenységekkel is (Well ... arranging my pens have satisfied my OCD, at least!). A tényleges OCD viszont ennél komolyabb problémát jelent.
Mint az a nevéből is következik, egy OCD-s bizonyos "intruzív gondolatokat" érez, amik egészen addig nem is tűnnek el, amíg az illető nem hajt végre bizonyos "pótcselekvéseket". Például többször egymás után meg kell győződnie arról, hogy bezárta-e az ajtót, lekapcsolta-e a villanyt, elzárta-e a vizet, vagy gázt, sokszor egymás után mosnak kezet, stb. Ezek bizonyos számokhoz is kapcsolódhatnak, mondjuk pontosan ötször kell ellenőrizni a csapot, és a "rituálékból" nem egyszerre mindegyik van jelen. Az személyfüggő, hogy melyikből mennyi, valamint ezek majdnem mindig "párban" jelennek meg. Tehát:
- Koszos lett a keze - Kezet kell mosni
- Nyitva hagyta a csapot - meg kell nézni, hogy el van-e zárva
- Valaki szólt neki - meg kell nézne, hogy tényleg szólt-e az illető
Mivel az OCD nem a tudatos részről jön, az illető pontosan tudja, hogy az amit csinál fölösleges - és esetleg abnormális is - viszont ennek ellenére is kénytelen csinálni. Ha megpróbál szembehelyezkedni a kényszerrel, az aktiválja az agy "vészjelzőjét" ami nyugtalanságot - vagy rosszabb esetben félelmet - okoz. Tehát az agy gyakorlatilag veszélyben érzi magát, amíg az illető el nem hárítja annak okát. Egyébként a tudaton kívüli kényszer eredményezi a "betolakodó", "idegen" gondolatokat is. Viszont bizonyos esetekben a tudatos rész alkalmazkodhat is ezekhez, és akkor már teljesen racionálisnak fogadja el őket.
Az előzővel szemben az OCPD viszont pont fordítva működik, mivel az a tudatos gondolkodásból ered. Szóval az illető teljesen normálisnak tartja a repetitív dolgait. Ez okozza azt a fontos eltérést is, hogy míg az OCD-nél az egyetlen magyarázat a furcsa viselkedésre az, hogy "különben nem érzem jól magam", az OCPD esetében mindig készen áll a racionális indoklás ("Azért kell pont olyan sorrendben odatenni azokat a szivacsokat, mert abban a sorrendben fogom használni őket!"). Ez utóbbi miatt az OCPD sokkal inkább racionális dolgokat érint, mint az OCD. Ugyanezért az OCPD-sek hajlamosak a rugalmatlanságra és a túlszervezésre is, tehát idegesíti őket, ha valaki - vagy valami - megzavarja a jól megszokott rutinjukat, és minden tevékenységüket percre pontosan meg szokták szervezni.
Viszont az "áttétel" oda-vissza működik, tehát ha valaki hozzászokik egy rutinhoz, annak megzavarása aktiválja az agy megfelelő részét, ami hiányérzetet - vagy idegességet - okozhat. Épp az utóbbi miatt, "bizonyos szintű OCPD-je" mindenkinek szokott lenni. (Ha nincs az már baj) Akkor kell aggódni, ha ez már átlép egy kóros szintet. Vagyis az normális dolog, hogy valaki mindig ugyanoda tesz le egy bizonyos tárgyat, hogy az ne vesszen el, az viszont már egyáltalán nem az, ha annak a tárgynak pont úgy kell ott lennie, különben meg kell igazítani. Viszont ennek köszönhetően egy OCPD-s gyakran nagyon jó érzéket fejleszt ki az "apróságok" észlelésére, azaz egyből észreveszi ha valamit három (3!) milliméterrel arrébb mozdítottál, amíg nem figyelt oda.
Mindkettőnél megjelenhet bizonyos elképzelésekhez való makacs ragaszkodás is, ugyanakkor ebben is mutatkoznak lényeges különbségek. OCD esetén az illető személyisége érintetlen, tehát az eszével nagyon is tudja, hogy számára mikor haladnak dél felé a dolgok. Emiatt meg sem próbálja hatástalanítani azokat az érveket, amikkel nem tud mit kezdeni - azokat gondosan figyelmen kívül hagyja, vagy "elfelejti" - hanem egyszerűen "beássa magát", és onnan egy lépést sem hátrál. Adott esetben Mao-féle "Nagy Ugrásokkal", vagy mantrázással próbál kitörni, de személyes támadásokhoz nem folyamodik. OCPD-nél viszont az egész a személyiségből ered, tehát az illető sokkal "felkészültebb" is az adott témában. Ebben az esetben sokkal inkább "beleáll" az érvekbe - még ha Insane troll logic kell is hozzá - és a személyes támadásoktól sem riad vissza. Ebből következően OCD esetén a vita csak addig eszkalálódik, ameddig hagyod, OCPD-nél viszont nem árt vigyázni, ugyanis előfordulhat, hogy a másik ököllel próbálja alátámasztani az érveit.