A deperszonalizáció (elszemélytelenedés?) sokféle betegség és állapot gyakori kísérőjelensége, és emiatt is a harmadik leggyakoribb pszichiátriai rendellenességként tartják számon a szorongás és a depresszió után. Egyik megjelenési formája, hogy a személy önérzékelése eltorzul, aki ettől úgy érzi magát, mintha egy álomvilágban tartózkodna (Lehet, hogy ez Viktorra is vonatkozik, és ezért akar mindig, mindenhol sallereket osztani? És ezért hiszi azt, hogy vele még Chuck Norris is kiegyezne egy döntetlenben?), és kívülről, harmadik személyként figyelné a saját cselekedeteit. Másik gyakori tünet a kényszerítettség érzése, vagyis a személy úgy érzi magát, mintha a teste önállósítaná magát és az akaratától függetlenül működne.

   Másik kategóriájába a testérzékelés különböző zavarai tartoznak. Ez utóbbi vezethet például az élőhalott szindrómához, az idegen kéz szindrómához, vagy a Body Dysmorphic Disorder (BDD, erre találjon valaki értelmes magyar fordítást) nevű állapothoz, és ez okozhatja az anorexia (teljes nevén anorexia nervosa) bizonyos típusait is. Az utóbbit akkor, ha a beteg sokkal kövérebbnek érzi magát a ténylegesnél, bizonyos esetekben még annak is látja magát. A deperszonalizáció rendkívül gyakori jelenség a többszörös személyiséggel rendelkezőknél is, már csak az állapot természetéből adódóan is. Mivel az alterek nem feltétlenül a test kinézetét használják (lehetnek sokkal  magasabbak, vagy alacsonyabbak nála, más lehet a testalkatuk, a gyerek és a transznemű altereknél eleve adott a probléma, ezentúl egy alter nem is feltétlenül ember) "hostként" rendellenességeket tapasztalhatnak, például a tükörbe nézve. Ott ugyanis a testet látják (szerintem ez egyáltalán nem meglepő jelenség) és nem önmagukat, ami - enyhén szólva is - összezavarhatja őket.

   A stabil rendszerrel rendelkező multik ki tudják küszöbölni az ebből adódó kellemetlenségek egy részét - azaz nem ijednek meg látványosan, és nem adják semmilyen jelét annak, hogy valami zavarja őket a tükörképükkel kapcsolatban - de ennek ellenére is igyekeznek kerülni az ilyen helyzeteket, ami elsősorban annak tudható be, hogy az alterek számára továbbra is zavaró lehet a dolog. Fontos még, hogy az "elszemélytelenedés" legerősebb fajtája, a deperszonalizációs zavar (Depersonalization Disorder, DPD), nem disszociatív személyiségzavar, ez a kettő nem egy és ugyanaz. Az előbbinél alterek nem jönnek létre, az illető egyedül van a saját testében, csak rendszeres időközönként idegennek érzi azt (és a többi, jellemző tünet is felléphet), az utóbbinál viszont ez az állítás egyáltalán nem állja meg a helyét.